Ahol jó lenni, ahol jó enni: Borough Market / London

június 22, 2015

Akárhol is járjunk a világban, legalább egy helyi piacra mindenképp érdemes ellátogatni. Londonban persze ebből (is) nagy a választék, de mi anno a Borough Market – et választottuk. És jól tettük. A piac London legrégebbi piaca, melynek története egészen a 11. századig nyúlik vissza. Egyes becslések szerint ekkor már létezett valamilyen formában, a 13. századtól pedig írásos feljegyzések is vannak róla.

A Borough Market neve összefonódott az élelmiszerárusítással. Több mint 100 standon kínálják kézműves, helyi portékáikat az árusok. A hangulat leírhatatlan, igazi multikulturális gasztro - élményben lehet része annak, aki ide látogat. A street food kedvelőinek örömére itt a hagyományos angol pitéktől és húsételektől kezdve hamburgeren és argentin steak – en át a curry – ig mindent megtalálunk. Helyi kézműves sajtok, langyos péksütemények, frissen facsart gyümölcslevek csábítanak a vásárlásra, a legtöbb standon pedig kóstolni is lehet! Az illatokat már messziről érezni, még most is összefut a nyál a számban, ha visszagondolok…

Igaz a piac nem szerepel a klasszikus látnivalók között, de aki Londonban jár, ne hagyja ki! És azt hiszem nem is kell mondanom, hogy érdemes üres hassal érkezni… :)







A piac hivatalos honlapja: http://boroughmarket.org.uk/
A képek forrása sorrendben: 1-5, 6-saját fotó

You Might Also Like

0 megjegyzés