Follow my blog with Bloglovin
És akkor most nézzük, mik is voltak ezek:
Luzula sylvatica / Erdei perjeszittyó
Sagina subulata / Szálkás zöldhúr
Mohaszerű megjelenésű, 5cm magas, párnás növekedésű talajtakaró növény. Sűrűn ültetve gyepszerű, zöld szőnyeget képez. Lombja erőteljes zöld színű, örökzöld. Apró fehér virágait kora nyáron hozza. Napon és félárnyékban érzi jól magát.
Még
tavaly, egy balatonfüredi kertünk kapcsán kezdtem kutakodni félárnyéki
talajtakarók után. Mivel modern, minimalista kert volt az elképzelés, szerettem
volna túllépni a gólyaorr – kis meténg – erdei pimpó és társaik adta kézenfekvő
megoldáson. Sikerült is találnom pár olyan növényt, ami itthon még kevésbé ismert,
de a célra tökéletesen megfelel. Ezt most már személyes tapasztalatból mondom,
hiszen az említett kert tavaly épült, és már most szépen alakulnak a növények. (A
kertről készült képeket itt nézhetitek meg.)
És akkor most nézzük, mik is voltak ezek:
Luzula sylvatica / Erdei perjeszittyó
Sárgászöld,
széles levelű, örökzöld fűféle, virágait kora tavasszal hozza. Magassága 30-40
cm. Ültethető félárnyékba és árnyékba is, kisebb szárazságot elvisel.
Carex
morrowii / Tarka sás
Sárga
és fehér csíkos változatban is kapható, az előzőnél kicsit keskenyebb levelű,
30-40 cm magas örökzöld fűféle. Szintén alkalmas félárnyékba és árnyékba is.
Carex
muskingumensis / Pálmalevelű sás
Élénk
zöld színű, keskeny levelű fűféle, magassága fajtától függően 30-90 cm. Napra
és félárnyékba ajánlott.
Hakonechloa
macra / Szálkafű
Zöld
vagy sárgászöld lombú fűféle, ívesen széthajló levelekkel. Magassága 30-40 cm,
félárnyékba ültethető. Igaz nem örökzöld, de nekem most az aktuális kedvencem!
Liriope
muscari / Gyöngyikés gyepliliom
A
füvekhez hasonló megjelenésű, lassan terjedő tövű liliomféle. Lila virágait
nyár végén hozza. Magassága 30-40 cm, levele sötétzöld, esetleg csíkos,
örökzöld. Félárnyékba és árnyékba is ajánlott.
Ophiopogon
japonicus / Japán kígyószakáll
Szintén a liliomfélékhez tartozó növény, mely megjelenésre a füvekhez hasonlít. Levelei sötétzöldek, bőrneműek, magassága 10-20 cm, örökzöld. Krémfehér virágait nyáron hozza. Különleges díszítő értékét a virágok után megjelenő kék bogyói adják. Napon, félárnyékban és árnyékban is használhatjuk. (Ha valaki nagyon extrém megjelenésű növényre vágyik, javaslom a fekete lombú kígyószakállt, az Ophiopogon planiscapus ’Niger’ – t.)