Meggyes pite, ahogy mi szeretjük
július 10, 2014
A
blog indításakor úgy gondoltam, hogy a kertek mellett másik hobbim, a sütés –
főzés is szerepet kap majd. Eddig valahogy nem jutottam el odáig, hogy amit
sütök, le is fotózzam, de ami késik, nem múlik! Most az egyik kedvencemet, a
pitét hoztam nektek, és ha már úgyis meggy szezon van, meggyes változatban.
Hozzávalók:
A tésztához:
30 dkg liszt
20 dkg vaj vagy margarin
10 dkg cukor
1cs. vaniliás cukor
1 csapott kk. sütőpor
1 tojás
A töltelékhez:
80 dkg meggy (magozva kb. a fele)
10 dkg cukor
fahéj
2 ek étkezési
keményítő
Így készítem:
A sütőt előmelegítem
180 C-ra. A lisztet elkeverem a sütőporral, majd elmorzsolom benne a vajat. Ha
ez megvan, hozzáadom a cukrot, vaníliás cukrot, ízlés szerint reszelt
citromhéjat és a tojást. Gyors mozdulatokkal összegyúrom. Fontos, hogy gyorsak
legyünk, mert a tészta akkor lesz az igazi, ha a vaj nem olvad meg túlzottan a
kezeink között. Kivajazok egy kb. 30 cm átmérőjű sütőformát (az oldalát nem,
mert akkor sülés közben lecsúszik róla a tészta) és kibélelem a tészta 2/3 részéből
nyújtott lappal. Előmelegített sütőbe teszem kb 10-15 percre, addig sütöm, míg pirulni
nem kezd. Közben elkészítem a tölteléket.
Az előre kimagozott meggyet kevés
vízzel, cukorral, ízlés szerint fahéjjal felteszem főni kb 10 percre. Annyi
elég, hogy kicsit összeessen és levet engedjen. Közben elkeverem az étkezési
keményítőt 0,5dl vízzel, és folyamatos keverés mellett a forrásban lévő
meggyhez adom. Pár perc alatt besűrűsödik és készen is van! Megtöltöm vele az elősütött
tésztalapot, a tetejét kidíszítem a maradék tésztából sodort csíkokkal, és mehet is vissza a
sütőbe kb. 15 percre. Addig sütöm, míg egy kicsit meg nem pirul. Mire kihül,
megköt benne a töltelék és szépen szeletelhető, de nekünk általában ezt nem
sikerül kivárni… J
0 megjegyzés